A cigarettáról, mint hűséges barátról és a végsőkig kitartó ellenségről

A cigaretta. Mindig ott van, amikor szükség van rá. Megvigasztal, ha szomorúak vagyunk, együtt szórakozik velünk, ha egy jó társaságban vagyunk, elűzi az unalmas perceket kellemes hangulatban és még hangulatosabbá tesz egy nagyszerű pillanatot. Mégis örök, és a végsőkig keményen ellenünk harcoló ellenfél. Úgy érezzük, hogy segít, s közben mégis életünkre tör, tönkreteszi szervezetünk és a halálunkat akarja.

Miért is szívjuk? A nikotin erős és gyilkos méreg. Nem beszélve a benzolról, a nitrozaminról a hidrogén-cianidról és az egyéb káros, erősen mérgező anyagokról, amiket tartalmaz a kibocsátott füstje. Amikor ezek a mérgek a szervezetünkbe jutnak, valamiféle boldogság hormont szabadítanak fel bennünk, amitől lazábbnak és boldogabbnak érezzük magunkat. Ez is és a méreganyagok is okozzák a függőséget.
Rengeteg ember van, aki ha hozzászokik a cigarettához, nem tudja letenni talán élete végéig. Ez köztudott. De mi lehet segítségére, ha ideges? Elmegy futni? Vagy elmegy és a konditeremben félholtra dolgozza magát? Sokan túl lusták ahhoz, hogy ezt megtegyék. Éppen ez a baj, ami a rengeteg embert sakkban tartja. Van, akinek ideje nincs rá, hogy ezt megtehesse. Mennyivel egyszerűbb kifutni a szabadba és gyorsan elszívni egy cigit.
Nem is fogjuk fel azt a fenyegető veszélyt, ami a dohányzással együtt jár. Ugyanis akárhányszor gyújtunk rá, mindig egy lépéssel közelebb érkezünk a halálhoz. A dohányzás éppen annyira öngyilkosság, mint amikor kötelet ragadva felakasztjuk magunkat, vagy levetjük magunkat egy magas toronyház tetejéről.
Mi tehát a megoldás? Aki már rászokott, mit tegyen? Aki még nem, mit tehet, hogy soha ne is váljon függővé? Miért tekintjük barátnak az ellenséget, és miért bocsátunk meg neki minden ellenünk elkövetett vétket?

A Hallowe'en fellépésről

Felidegesítettek. Megint. Mint minden koncert előtt. Meg volt beszélve egy sorrend és egy időpont. 18.00-kor a vetélkedők után. Erre egy órával előbb kellett volna játszanunk és persze mindenki baszogatott, hogy ne lazsáljunk, hanem lépjünk már fel. De addig húztuk az időt, míg hat óra nem lett :-).
A koncert zeneileg a legjobbak közé tartozik, leszámítva a Wall szólóját, aminél rossz effektet használtam és nagyon gerjedt. A többi szám nagyon jó sikerült, a Sweet Child o' Mine-t kell majd még gyakorolni.
A nagy baj viszont a közönség volt, mivel mindenki csak ült és nézett, pedig sok olyan ember is eljött, akiknek köszönhetünk nagy bulikat. És természetesen a feladatot is a koncertünk alatt csinálta mindenki, úgyhogy nem voltunk túl nagy figyelemmel kitüntetve. Nem szeretnék többé ebben (vagy másik) iskolában fellépni, mert a legkisebb tiszteletet sem kaptuk meg soha.

Márai Sándorról és a sok dologról, amit el kell végezni

Újra olvasok (VÉGRE!!!). Még a nyár meleg napjain (pár nap alatt!) elolvastam Márai Sándor egyik leghíresebb művét "A gyertyák csonkig égnek" címmel. Nagyon megnyerő alkotás, bár nem egy mese könyv. Rendkívül tömény mondanivalókat hordoz magában és bonyolult a nyelvezete is, de érdemes nekiülni, mert egy felejthetetlen élmény. Most pedig az "Egy polgár vallomásai" című könyvét kezdtem olvasni, mely tartalmaz mindent! Társadalmi kritikát, érzelmeket, titkokat és egyszerű emberi dolgokat, amelyekkel mi is nap mint nap találkozunk, s mégsem figyelünk fel rájuk. Gyönyörű regény mindkettő.
Csak ugye ott az a sok hülye dolog, amit meg kell tenni minden nap. El kell menni iskolába/dolgozni. Meg kell csinálni feladatunkat a munkához/iskolához. Enni, inni kell és emellett még a hobbinak is hódolni. Szinte lehetetlennek hangzik, pedig minden nap keresztülmegyünk rajta. A blogomat frissíteni is csak ekkor-akkor jut időm. Sok a dolog. Ma is 19.00 körül értem haza és olyan fáradt vagyok, hogy például olvasni már nem hiszem, hogy lesz erőm.
Áááá és holnap végre koncert!! Bár kicsit ideges vagyok szokás szerint, mert ma derült ki, hogy lesz egy másik zenekar is, a Nehézeset. Akiket szeretek, mert ismerem a gitárosukat, de akkor sem ma kellett volna ezt a dolgot a tudtunkra adni, mert most azt sem tudom, melyikünk fog elsőnek fellépni és nem tudok semmit! Ideges vagyok nagyon! De remélem nagyon jó lesz, hiszen ez az egy éves fennállásunk ünnepe!
Legyen minden jó!

A fellépés közeledtéről

Pénteken újra a Munkácsyban játszunk. Ez azért is tölt el izgalommal, mert sok lesz az ismerős, s mert egy éves a zenekar. Kíváncsi vagyok hogy fog sikerülni. Jelen pillanatban még azt sem tudnám elképzelni, hogy egyáltalán fellépek még valaha az életben, mert a gyűrűs ujjam hihetetlenül fáj. Ez az egész Scott Henderson hibája, mert tanulom tőle a Fence Climbin' Blues című számot, ami hemzseg a nyújtásoktól. Teljesen olyan, mintha 5 napja kezdtem volna gitározni és az miatt fájna. De péntekre csak beáll. Szóval nagy bulit szeretnénk csinálni, de ez a közönségen is múlik. Majd elválik, mi lesz belőle.

Új hülyeség

A mai naptól indítom a bolgomat (csak azt nem tudom minek :-) Itt fogom közölni minden hülyeségemet, ami eszembe jut, vagy a Bitchslap zenekarral kapcsolatos, és nem olyan, ami a honlapra megy, hanem csak az én fejemben létezik. Jó olvasgatást.